Jeges kérdések Bori, Február 25, 2014

Most már tuti biztos, hogy idén elmaradt a tél, legalábbis minket elkerült. Persze kellett sapka, sál, kesztyű, de sem egy rendes hógolyózásra nem volt alkalom, sem a szánkót nem volt miért elővenni a pincéből. Cserébe a kiskorúak körében jelentősen megnőtt a pingvinfogyasztás. Addig, addig, míg a hároméves azt hitte a pingvinek eleve csokiból vannak.

Ekkor gyorsan neki álltunk kinyomozni, milyenek is a pingvinek valójában. Nekem nagyon tetszik, hogy ha felmerül egy-egy kérdés, például az, hogy milyenek a pingvinek, már teljes természetességgel, maguktól fordulnak a számítógéphez, és profi módon néznek utána bárminek. Persze abban még segíteni kell, hogy kitatáljuk melyik az értékes, és melyik az értelmetlen találat, de pillanatok alatt jobbnál jobb pingvines videókat keresnek maguknak. (Ha jó minőségű felvételeket szeretnénk nézni, akkor érdemes a nagyobb természetfilm csatornák felvételei között keresgélni, mi a BBC-nél szoktuk kezdeni.) 

Persze a rendes ismeretterjesztő filmek mellett hamar belefutottunk a BBC klasszikus pingvines gagjébe, nézzétek meg ti is, jót fogtok mulatni!

Ez remek alkalom volt arra is, hogy megbeszéljük, nem kell mindent rögtön elhinni. Nem mondom, hogy a CGI technika rejtelmeibe is ötévesen kell elmerülni, de azért érdekes volt egy-két részletet megnézni a werkfilmből.

 

A pingvinek apropóján, neki álltunk itthon kipróbálni egy-két egyszerű jeges kísérletet.

1. kísérlet: Miért nem fáznak a pingvinek?

A hatalmas jéghegyek között úszkáló pingvineket nézve jogosan merült fel a gyerekekben a kérdés, hogy miért nem fáznak a pingvinek a jeges vízben. Egyik este pár jégkockatartót raktam a mélyhűtőbe, hogy másnap ovi utánra megfagyjon bennük a víz.

Hazaérve elővettük a kísérletezés összes kellékét:

  • a jégkockákat,
  • egy nagy üvegtálat,
  • egy vékony és egy vastag műanyagkesztyűt,
  • egy szőrös állatbábot,
  • és egy doboz disznózsírt.

Először beledobálták a jégkockákat a tálba (rögtön nyilvánvaló volt, hogy sokkal több jégkockát kellett volna készítenem, vagy kisebb tálba rakni őket, mert így túl rövid életűek voltak a jégdarabok. A gyerekek még bőven játszottak volna velük, amikor már morzsányira szétolvadtak).

1. próbálkozás: Mind a ketten kipróbálták, mennyi ideig tudják csupaszon bedugni a kezüket a jeges vízbe. Ez persze remek alkalom volt egy kis sikítozásra.

 2. próbálkozás: Aztán következett a szőrös kesztyűbáb. Ezzel már egy fokkal tovább bírták, de hát hiába a puha szőr, ez is hamar elkezdett átázni és lehűlni.

 3. próbálkozás: Ekkor következett a kísérlet csúcspontja a disznózsír. Kellett némi bátorság és igényelt némi odafigyelést, hogy ne legyen az egész konyha, és a jeges víztől eddigre enyhén extatikussá vált két gyerek csupa disznózsír. Először felvették a vékony (chilipucoló dm-es) gumikesztyűt, addig én jól megtömtem a nagyobb kesztyűt zsírral. A zsírral kibélelt kesztyűt ráhúztuk a kisebb gumikesztyűbe bújtatott kezükre, és már merülhettek is a jégkockák közé. Na, így persze már jó ideig nem fáztak.

A kísérlet magyarázata: a zsír taszítja a vizet, és gátolja a kezünk hőleadását, hőszigetel. A pingvinek bőre, zsíros tolla, és bőr alatti zsírrétege hasonlóan funkcionál mint a duplakesztyű a disznózsírral. 

 

 2. kísérlet: Hogyan tudunk egy sima madzaggal (jég)halakat halászni?

Eszközök:

  • jégkockák,
  • egy nagy tál.
  • madzag.
  • só.

A gyerekek imádnak rejtélyeket megfejteni, például egy lehetetlennek tűnő feladatot egy egyszerű, de látványos varázstrükkel megoldani. Ilyen varázslás, amikor megtanuljuk a csúszós jégkockákat egy egyszerű madzaggal kihalászni.

Miután egy ideig játszottak a jéggel és a madzagokkal (persze nem fogtak egy jéghalat sem), megkértem, hogy tegyék a madzagokat a vízfelszínre.  A madzagok felfeküdtek a jégkockákra. Ezután megszórtuk a madzagjaikat sóval. Ekkor következett a kísérlet legnehezebb szakasza: várni kellett. Háromszor egymás után elszámoltak húszig, exponenciálisan növekvő hangerővel. Végül megfogták a madzagok kilógó végét, és óvatosan elkezdték felemelni. Valószínűleg nem ártott volna kicsit tovább húzni az időt a számolással, de azért így is rátapadt jópár jégkocka a madzagjaikra.

A kísérlet magyarázata: a sós víz fagyáspontja alacsonyabb a tiszta víznél, így a megsózott jégkockák először kicsit megolvadnak, majd ahogy a a só eloldódik a nagy tál vízben, a jégkockák tetején a madzagot körbevevő víz sótartalma csökken, fagyáspontja megnő, és újra megfagy.

Ha a tavasz olyan lesz, mint az idei tél akkor azt hiszem nem kell sokat várnunk, hogy a gyerekek kiköveteljék, hogy fagylalt formájában nap mint nap közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a fagyás és olvadás komoly tudományról. Addig maradunk a jégkockáknál.

A cikk megjelent a pagony.hu-n.