Húsvéti kísérletek Bori, Április 16, 2014

Próbáltatok már nyers tojást pattogtatni? És beleharapni egy márványtojásba? Vagy tojás belsejében kristálykertet növeszteni?

Mindjárt itt a húsvét, és persze ilyenkor a csapból is a tojásfestés folyik. És tényleg, igazi tojást festeni nagyon jó móka, de mi egyrészt nem vagyunk nagy tojásfogyasztók, másrészt én kicsit mindig ódzkodtam attól, hogy a mindenféle festékkel bekent tojásokat megegyem. Úgy hogy idén inkább fatojásokat festettünk. Az igazi tojásokkal viszont nagyon egyszerű és látványos kísérleteket végeztünk. Próbáljátok ki ti is a húsvéti kísérleteinket!

Pattogó tojás

A három kísérlet közül ez a legegyszerűbb, leglátványosabb és garantáltan nem lehet elrontani. Persze, hogy ez volt a kedvenc nálunk is!

Hozzávalók
  • ecet
  • üvegtál vagy egy akkora befőttes üveg, aminek a száján kényelmesen kifér egy tojás
  • NYERS tojás
  • ételfesték (nem feltétlenül szükséges) 

Mossátok meg a tojást, majd tegyétek az üvegtálba vagy a befőttes üvegbe. Öntsetek rá annyi ecetet, hogy bőven ellepje. A tojás kicsit lebegni fog, ez nem baj. Az ecetsav azonnal el kezdi bontani a tojás héját és a kémiai reakció során keletkező szén-dioxid gyönyörű buborékköpennyel vonja be a tojást. Sőt, ha szerencsétek van a rengeteg buborék össze-visszaforgatva még meg is táncoltatja a tojást. Ha színes tojást szeretnétek, akkor keverjetek egy kis ételfestéket az ecetbe. (A megfigyelhető kémiai reakció: az ecetsav és a tojáshéjat alkotó kálcium-karbonát reakciójából kálcium-acetát, víz és széndioxid keletkezik. A tojáshéj feloldódását jelzi, hogy a kálcium-acetát fehér trutyiként megjelenik az ecet tetején.)

A kísérlet legnehezebb része, hogy egy éjszakát várni kell, hogy az ecet teljesen lebontsa a tojás kemény héját.

Reggel öntsétek le az ecetet a tojásról vagy egy kanállal óvatosan vegyétek ki a tojást (vigyázzatok a tömény ecet nagyon csíp, a gyerekek ne nyúljanak bele kézzel). És már pattoghatnak is a tojások. Kezdjétek pár centiről, majd hagyjátok, hogy a gyerekek próbálgassák, hogy milyen magasról marad még egyben a tojás. Készüljetek fel rá, hogy előbb-utóbb persze kipukkannak, akkor meg lehet vizsgálni azt a vékony hártyát, ami a tojás kemény meszes héján belül körbevette és a héj lebontása utána egyben tartotta a tojást.

Aki nem hiszi nézze meg ITT, tényleg pattognak!

Ha több napig hagyjátok a tojást az ecetben azt is megfigyelhetitek, hogy eredeti méretéhez képest megnő. Ennek az a magyarázata, hogy az ecetben lévő víz egy része átjut a tojást egybetartó vékony hártyán. (Ez az ozmózis jelensége, amíg a tojásban kevesebb a víz, azaz sűrűbb, addig víz áramlik be a membránon, hogy a sűrűségbeli különbség kiegyenlítődjön.)

Márványtojás

Egy kis fekete teával gyönyörű márványos mintájú tojásokat festhettek. Ezeket aztán tényleg bárki nyugodtan megeheti, (az is, aki tart a hagyományosan festett tojásoktól), sőt a márványtojások kifejezetten dekoratívak köretként. A gyerekek pedig élvezik, hogy bátran kőbe haraphatnak.  

Hozzávalók

  • FŐTT tojás
  • fekete tea
  • szójaszósz (esetleg)
  • egy fazék víz

A tojásokat mossátok meg, tegyetek fel egy fazék vízet, ebben forraljátok kb. 10 percig, majd vegyétek ki őket. Egy konyharuhába tekerve óvatosan ütögessétek vagy görgessétek meg őket, úgy, hogy a héjuk mindenhol megtöredezzen, de ne jöjjön le. Lógassatak a vízbe 3-4 teafiltert vagy szórjatok bele teafüvet, tegyétek vissza a tojásokat és hagyjátok őket a forróvízben állni 50-60 percig. A vízbe önthettek egy kis szójaszószt is, hogy még sötétebb legyen. A héj repedésein beszivárgó teavíz változatos mintában festi barnára a tojásfehérje felszínét.

Kristálykert

Egyszer írtam már arról, hogy mennyire nem sikerült kristályt növesztenünk itthon. De persze nem adtuk fel a próbálkozást, viszont a mezei konyhasó helyett inkább bevetettük a nehéztüzérséget: a timsót (kálium-aluminium-szulfát). És egy kicsit bonylultabb eljárással, de végül sikerrel jártunk. A sok kudarc után hatalmas volt az öröm, amikor egy nap alatt fantasztikus kristályok nőttek a tojáshéjakon.
Hozzávalók
  • timsó (én kertészeti boltban találtam nagyobb kiszerelésűt)
  • folyékony (nem vízbázisú) ragasztó
  • tojás
  • egy fazék víz
  • ételfesték vagy tojásfesték
  • körömvágó olló
  • ecset
A tojásokat egy nagyon hegyes kis ollóval vágjátok félbe (a belseje mehet rántottának), a fél héjakat mossátok ki és papírtörlővel töröljétek szárazra. A folyékony ragasztóból nyomjatok ki egy keveset, majd egy ecsettel kenjétek be ragasztóval a héjakat. Utána mindenhol szórjátok be alaposan timsóval a ragasztós felületet. Ez után várni kell egy kicsit, míg a ragasztó megköt. Ezt a részét mi inkább megcsináltuk előre este, és reggel folytattuk azzal, hogy vizet forraltunk, majd a vízben feloldottunk egy zacskó timsót (telített oldatot készítettünk). Megvártuk, amíg már nem volt forró, és akkor a belsejükkel felfelé fordítva beleraktuk a tojáshéjakat. Ha színes kristályokat szeretnénk, adjunk pár csepp ételfestéket vagy tojásfestéket a vízhez. Reggel betettük a héjakat a timsós oldatba, és délután, mire a gyerekek hazajöttek az oviból, már meg is csodálhatták a tojáshéj belsejében nőtt kristályokat.
Miközben hűl az oldat, túltelítetté válik, ezért a timsó kicsapódik a legalkalmasabb kristályosodási ponton - ami jelen esetben a timsós tojáshéjÉrdemes várni egy éjszakát, vagy a türelmesebbeknek akár több napot is, mert ahogy párolog a víz egyre több só fog kiválni.
Kicsit túl nagy is volt a lelkesedés, és ahogy egymás kezéből kapkodták, leesett a földre. De azért egy kis mutatnivaló maradt belőle. 
A cikk megjelent a Pagony kreatív blogjában.