Gyerekekről csak az igazat Bori, November 24, 2014

Maurice Sendak angol nyelvterületen az egyik legismertebb mesekönyvíró, leghíresebb könyve a “Where the wild things are”, amely 1964-ben elnyerte a Caldecott Díjat, mellyel minden évben a legkiemelkedőbb képeskönyvet jutalmazzák. Nagy hiányosság, hogy a számos országban klasszikusnak számító írónak egyetlen műve sem jelent még meg magyarul.

Sendaktól távol áll, hogy egy problémamentes, idealizált világot teremtsen a meséivel. A “Where the wild things are” kisfiú főhőse Max, például leplezetlenül őszinte képet ad az elsöprő erejű gyerekkori dacról, és önfejűségről. Arról, hogy mennyire vágynak a gyerekek arra, hogy ők irányítsák maguk körül a világot. De Maurice Sendak könyvei nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólítják. A könyv mindenki számára szóló üzenete, hogy gyerekek csak akkor tanulják meg legyőzni a haragjukat, a félelmeiket, a frusztrációikat, ha kellő biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy szabadjára engedjék a bennük dúló érzelmeket.

Max farkasjelmezbe bújva rosszalkodik, összeveszik az anyukájával, aki végül vacsora nélkül felküldi a kisfiút a szobájába. De Max hiába van bezárva, a képzelete segítségével, kiszabadul a szobafogságból. A falak dzsungellé válnak, és Max egy kis csónakban tengerre száll, hogy vad vizeken messze hajózva hátra hagyja az anyukáját és az otthonát.

A képzelet teremtette távoli tájakon hatalmas és veszélyes alattvalókra tesz szert, akik kisfiú szavára meghunyászkodnak és mindenben engedelmeskednek neki. Velük aztán korlátok nélkül lehet vadulni, ramazurizni, eltáncolni a világ urának kijáró táncot, majd végül vacsora nélkül aludni küldeni az engedelmes vadakat.

De a vadakkal csak vadulni lehet. Amikor Max kimerülten, korgó hassal, magányosan gubbaszt, az alattvalói nem okoznak már örömet. Max rájön, hogy ideje hazatérni, a biztonságot adó otthonba, ahol már (vissza)várja a meleg vacsorája.

A rossz ízű didaxist és a kínos érzelgősséget messze elkerülve a mese lezárása egyértelművé teszi, hogy a világgal való dacolásnál végső soron mindig fontosabb a meleg, biztonságot adó otthon, a rosszalkodást és veszekedést mindig felülírja a megbocsátás és a meginghatatlan szülői bizalom.

Érdemes meghallgatni Sendakot a könyvbő készült 2009-es mozifilmről, melyet Spike Lee rendezett.

Itt olvashattok egy hosszabb, magyar nyelvű bemutatás a 2012-ben elhunyt szerzőről és könyveiről.